„Barátaim! Itt az ideje, hogy összeszámláljuk a hűségeseket, a még nyitott lélekkel és emberi arccal tüntetőket.”
/Nagy Gáspár/

Hegyháti Közkincs Kerekasztal

 

 

A kelet-közép-európai cigányság

„Kelet-Közép-Európa a közép-európai volt szocialista országok területére használatos elnevezés.
Az elnevezés az 1980-as évektől kezdve vált népszerűvé. A régió három értelmiségi személyisége Bibó István, Czesław Miłosz és Milan Kundera a Kelet-Európa kifejezéssel szembeállítva használta.
Magyarországon általában Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot, és Szlovéniát sorolják ide, időnként Romániát is.
Kulturális és történelmi értelemben Kelet-Közép-Európának tekintik azokat az országokat, amelyek az Elbától keletre találhatók, de a nyugati kultúrkörhöz tartoznak (a katolikus, illetve kisebb részben a protestáns kereszténység terjedt el). Ez az értelmezés elsősorban az ortodox kelet-európai és balkáni országoktól különíti el a régiót. Ebben az esetben a földrajzi értelemben vett Közép-Kelet-Európán túl ide sorolandó Horvátország, valamint a három balti állam: Észtország, Lettország, Litvánia, ugyanakkor nem tartozik ide Románia. Ebben az értelemben használatos, bár kissé szokatlan elnevezés a Nyugat-Kelet-Európa, illetve „komp országok” néven is emlegetik ezeket az államokat.
Más történelmi és politikai szempontok szerint azokat az országokat sorolják ide, amelyekben a második világháborút követően épültek ki a szocialista rendszerek, tehát az 1940-ben megszállt balti államokat, az egykori NDK-t, valamint – Görögország és Törökország kivételével – Délkelet-Európa országait is. Ez az értelmezés főképp a volt Szovjetuniótól kívánja elkülöníteni az említett országokat.
Gyakran mondanak helyette tévesen Közép-Kelet-Európát, ami Kelet-Európa középső részét jelenti.” (Wikipedia)

Roma térkép

Cigányok valamennyi európai országban élnek (talán egyetlen kivétel Izland), de a lélekszámukra vonatkozó adatok leginkább becsléseken alapulnak. Feltételezik, hogy Európában 8 – 8,5 millió cigány él, háromnegyedük Közép- és Kelet-Európában, a többiek Nyugat- és Dél-Európában és Skandináviában.
A régió roma térképének mai formája több évszázadon keresztül formálódott. Többé-kevésbé megbízható adatokról csak a 19. évszázadi végétől rendelkezünk, az azóta végzett népszámlálások illetve felmérések adatai alapján.
A 19. század végén a cigányok hozzávetőleges lélekszáma a régió országaiban az alábbi*:
Magyarország : 250 000, Románia: 250 000 , Oroszország: 60 000, Bulgária: 60 000 Lengyelország : 50 000, Szerbia (Jugoszlávia): 50 000, Bosznia: 20 000 ,Ausztria: 20 000, Ukrajna: 20 000 (Block, M. 1936)
A jelenre vonatkozó adatok a European Roma Rights Center által megjelentetett tanulmányból:
Ország Kormány-adatok EBESZ- adatok Kisebbségi szervezetek adatai

Albánia 1261 100-120 000 90-100 000
Ausztria 95 15-20 000 20-25 000
Bosznia nincs adat 30-50 000 40-50 000
Bulgária 313 396 800-850 000 700-800 000
Cseh Köztársaság 33 489 350-450 000 250-350 000
Horvátország 6 695 20-30 000 30-40 000
Jugoszlávia 143 519 400-500 000 400-450 000
(Szerbia és Montenegro)
Magyarország 143 000 500-600 000 550-600 000
Macedónia 44 000 150-200 000 220-260 000
Moldova 11 600 20-30 000 20-25 000
Oroszország 152 939 300-400 000 220-400 000
Románia 409 700 2 300-3 000 000 1 800-2 500 000
Szlovénia 2 293 8-10 000 8-10 000
Szlovákia 83 988 500-550 000 480-520 000
Ukrajna 47 914 50-60 000 50-60 000
A statisztikai adatok rendkívüli ellentmondásos voltát érzékeltetheti pl. Moldova cigány lakosságának becsült lélekszáma. Hivatalos adatok szerint Moldvában 11 600 cigány él; az EBESZ becslése szerint inkább 20-30 000-re, a Moldvai Nemzetiségi Hivatal szerint 100 000-re, míg a Moldvai Roma Szociális és Kulturális Társasága szerint 200 000-re tehető a roma lakosság lélekszáma e kis országban.

A cigányok Európában való megjelenése.


Kutatások szerint a cigányok az 1400-as évek közepén jelentek meg először Európában. Gyaníthatóan Bizánc 1453-as eleste mozdította ki őket kisázsiai, illetve szíriai lakóhelyükről. A cigányok részben délről, a Balkánon keresztül, részben a Kárpátokon túli területekről, a mostani Ukrajna felől érkeztek meg Európába. Előbb a földrész keleti felén bukkantak fel, de gyorsan eljutottak Nyugat-Európába is.
Bulgária
Az ország roma népessége három nagyobb csoportra osztható: a bolgárok, a törökök, és a “vlahok” (oláhcigányok). E nagyobb csoportokon belül is még él és jelentős mértékben hat az eredeti alcsoporthoz való tartozás (becslések szerint kb. 60 különböző közösségből áll) olyannyira, hogy a kutatók inkább csak a cigány értelmiségnél állapítják meg a nagyobb csoporthoz való kötődést, közös identitás vállalását.
Horvátország
Az ország cigány lakosságának számáról igen ellentmondó becslések vannak: 6 000-től 150 ezer körülire becsülik a különböző források. Szokatlan módon a Horvát Püspöki Konferencia Roma Lelkészi Bizottsága is végzett saját felmérést, amelyek szerint a romáknak mintegy hatoda muzulmán vallású. Javarészt a Muraközben, Eszék-Baranya megyében, Sziszek-Moslavacka és Zágráb területén, illetve környékén élnek. A horvátországi cigányok legjelentősebb hányada beás.
Szlovénia
Szemben a horvátoszági romák helyzetével kapcsolatos irodalom hiányával, a Szlovéniában élő romák kutatásának komoly eredményei vannak. Létszámukat tekintve mintegy 6-7000 fővel számolnak, akik alcsoportokra oszlanak. Legnagyobb számban a Muravidéken élnek, romani vagy magyar nyelvet beszélnek. Szlovénia észak-nyugati részére szintók települtek le, újabban pedig Ljubljana és Maribor környékére Koszovóból és Macedóniából költöztek cigányok. Többnyire letelepültek, de hagyományosan vándorló roma családdal is lehet találkozni.
Csehország
A csehországi cigányság sorsa – akárcsak a térség többi roma csoportjáé – összefügg a térségben e században végbement nagy társadalmi-területi változásokkal. Csehszlovákia megalapítása, különösen pedig a második világháború utáni német kitelepítések nyomán a szlovák terülek nagy létszámú roma népességét (a magyarokkal együtt) a cseh országrészekbe telepítették át. Így a század első felében még csak néhány ezret számláló kisebbség létszáma a kilencvens évekre a bcslések szerint 150-200 ezerre növekedett. A mesterségesen végrehajtott roma “migráció” ugyanis újabb cigány tömegeket vonzott a cseh országrészekbe különösen a szegényebb és elmaradottabb kelet-szlovákiai régióból.
Lengyelország
Annak ellenére, hogy a lengyel Művelődési Minisztérium nem rendelkezik megbízható statisztikai adatokkal, feltételezik, hogy a cigány gyermekek többsége kb. 12 éves korban hagyja abba általános iskolai tanulmányait, és nem túl ritka a teljes írástudatlanság sem. Az utóbbi években romlott a cigány gyermekek iskoláztatása, mivel 1989 után a hatóságok már korántsem annyira határozattan lépnek föl a cigány szülőkkel szemben, mint ezelőtt.
Románia
A román alkotmány (1991) garantálja “a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek részére az anyanyelv elsajátításának, valamint az anyanyelven történő tanuláshoz való jogot” (52. cikkely, 3. bekezdés). E cikkely szerint a fenti jog gyakorlását egy törvénynek kellene biztosítani. 1995. oktatási törvény azonban nagymértékben korlátozza az anyanyelvi, ill. a multikulturális oktatás lehetőségeit. 1997. oktatási rendelet viszont jóval liberálisabb szemléletről tanúskodik, és nagymértékben enyhíti a törvénykorlátozó paragrafusait. Kérdés azonban az, hogyan valósul a gyakorlatban kisebbségi, ezen belül a roma kisebbségi oktatás.
Szlovákia
A szlovákiai cigányság társadalmi helyzetét igen súlyosnak ítélik. 1991-ben, tehát még a szétvallás előtt a szlovák kormány elfogadta “A kormány cigány politikája” c. dokumentumot, amely több utat jelölt meg a cigányság helyzetének javítása érdekében. A dokumentum főleg az oktatási, foglalkoztatási, valamint a lakásépítési tervezetekből állt. Bár néhány program megvalósítása megkezdődött a következő esztendőben, a szétválás után valamennyi cigány program megvalósítása megállt finanszírozási problémák miatt. Jelenleg Szlovákiában hét cigány szervezet működik, azonban semmiféle pozitív változásokról nincs szó. Gyakoriak viszont a cigányok és nem-cigányok közötti konfliktusok, amelyek olykor az utcai harcok formájában nyilvánulnak meg (pl. Kirkov, Klatovy). A helyzetet súlyosbítja a Csehországból kitelepített mintegy 100 000 roma, akiket leginkább a volt laktanyákban helyezték el.
Oroszország
A cigányok társadalmi megítélése, a cigányság sorsával kapcsolatos elképzelések a húszas évek derekán kezdtek formálódni. 1924-ben a cigányok első képviselői találkoztak Moszkvában és arra a következtetésre jutották, hogy a cigányoknak is ki kell venni részüket az új világ megteremtéséből. 1925-ben megalakult az Összoroszországi Cigány Unió – első nem szakmai, hanem politikai, ill. kulturális missziójú szervezet nem csak Oroszországban, hanem talán a világon is.
(Forray R. Katalin)

A cigány történelem legjellegzetesebb sajátosságai: nem szokványosak a tényei, a térbelisége, a ritmusa; a tradíciók, szabályok, erkölcsök, szokások, ismeretek átörökítése is különleges a szóbeliség miatt. Ebben a történelemben nincsenek nyomon követhető nagyszabású politikai, diplomáciai és háborús események, filozófiai rendszerek, vallási megrázkódtatások.
A cigány történelem nem tagolható tehát belső eseményrend szerint, s nem olyan történelem, mint amit a tankönyvekből ismerünk (ez azt is jelenti, hogy a cigányságnak a tankönyvekben történő nagyobb súlyú megjelenése előfeltételezi a szemléletváltozást). A mechanikusan kiemelt évszámokhoz kötés helyett a cigány történelem egészének meghatározottságait jobban kifejező módszer az együttélést komplexen befolyásoló időszakok elkülönítése.
Az elmúlt hatszáz évben öt olyan időszak mutatható ki, amikor felmerült nem-cigányok és cigányok együttélésének átfogó, össztársadalmi léptékű rendezésének szükségessége:
1. A 15-16. század a tartós együttélési feltételek megteremtésének időszaka.
2. A 18. század második fele a felvilágosult abszolutizmus civilizatorikus kísérletének időszaka.
3. A 19. század utolsó harmadában a polgárosodás, a modernizáció és a „humanitás követelménye” vetette fel azokat a kihívásokat, amelyek a központi kormányzatot is az integrációs utak keresésére késztette.
4. Az 1950-es években újabb modernizációs csapda keletkezett, amit ellentmondásosan ugyan, de az iparosodás oldott meg, s az 1980-as évekig tartó, növekvő munkaerőpiaci integrációs folyamatot váltott ki.
5. A rendszerváltás 1990 óta tartó folyamatának neuralgikus pontja a cigányok/romák társadalmi helyzetének rendezése, amely minden korábbinál élesebb kérdéseket vet fel.
A felsorolt időszakok a szimbiózis egy-egy új modelljét jelentik, amelyek Thomas Acton szerint addig élnek, míg a társadalom változásai alá nem ássák őket, s az újabb válsághelyzetek ismét új megoldások keresésére kényszerítenek.
A közbenső időszakok az együttélés sajátos átmeneti periódusai, amikor spontán, helyi folyamatok a meghatározóak, s bár felhalmozódnak válságjelenségek és felvetődnek össztársadalmi vonatkozású kérdések, a szimbiózis alapfeltételei nem változnak.
Az együttélés modelljét minden időszakban a gazdasági, társadalmi, jogi és erkölcsi feltételek komplexitása határozta meg. Ezek a feltételek úgy kapcsolódtak egymáshoz, mint négy olyan halmaz, amelyeknek mindegyike érintkezik valamennyi másikkal.

A „cigány” fogalma a forrásokban és a szakirodalomban.
Az oktatáspolitika fő erőfeszítései arra irányulnak, hogy minél több roma kisgyermek készüljön fel az iskola sikeres elkezdésére, mert ez biztosíthatja az általános iskola elvégzését. Továbbá arra törekszik, hogy minél több fiatalt irányítson érettségit adó középiskolákba, s ezzel összefüggésben a felsőoktatásba. Állami és alapítványi ösztöndíjrendszerek támogatják a sikeresen továbbtanulókat.
Az 1993-as kisebbségi törvény a cigány népességet nemzeti kisebbségként ismerte el, a hazánkban beszélt két cigány nyelv (romani-lovari és beás) más kisebbségekhez hasonlóan állami elismertséget nyert el. A közoktatás intézményei külön normatív támogatásban részesülnek a cigány gyermekek számára szervezett pedagógiai programok szervezése alapján. A programoknak része a cigány népismeret, kultúra, valamint a tantárgyi felzárkóztatás és tehetséggondozás. A cigány nyelv oktatása meg-megújuló célkitűzés, de elsősorban a nyelvtanárok hiánya miatt alig van olyan iskola, ahol be tudnák vezetni.
Jelentősek azok az óvodák-iskolák, amelyek a roma lakosság speciális igényeinek magas szintű kielégítését tűzik ki célul. A pedagógusképzés legtöbb intézményében szerveznek valamilyen szintű cigányság-ismereti kurzust, szerveződik a romológia specializáció a tanítóképzésben és az egyetemi alapképzésben is.
„Az európai, illetve magyarországi történeti forrásokban a 16. század óta a „cigány” fogalma kétféle értelemben fordul elő:
1. Cigány az, aki annak született. Azaz beleszületett egy közösségbe, s ez teszi cigánnyá, akár belső, akár külső meghatározás alapján számít cigánynak az a közösség adott történelmi térben és időben.
2. Cigány az, aki azzá vált, illetve úgy néz ki. Ennek az értelmezésnek nem elsődleges és nem kizárólagos kritériuma a fizikai antropológiai kinézet (bőrszín, haj, stb.), a szociális karaktert, a társadalomban elfoglalt helyet kifejező vizuális jelek összességét foglalja magában. Ez gyakran a társadalom olyan tagjaira is kiterjesztődött, akik nem cigány közösségbe születtek.” (Nagy Pál:Történelem Tanárok Országos Konferenciája)
Nagy Pál azt mondja, hogy a „(…) történeti forrásokban sohasem határozták meg a „cigány” fogalmának differentia specificáját (megkülönböztető sajátosságait).” Szerinte a cigáyn fogalom meghatározása oly módon történt, hogy különféle karakterjegyeket társítottak hozzá jellemzőként.”A megkülönböztethetőséget és egyediséget kifejező egzakt definíciók nem születtek, olyan időszakokban sem, amikor nem volt egyértelmű, hogy pontosan ki számít cigánynak. A vándorló, kóborló, csavargó kategóriájába nem csak cigányok voltak besorolhatók, miként az otthontalanság gyakorta előítéletes fogalmát sem lehetett kizárólagosan cigányokra vonatkoztatni.” (Nagy Pál)
Nagy Pál szerint történelmi szempontból többféle cigány identitásról lehet beszélni, illetve a „cigány lét” feltételeinek összekapcsolódásának különös variációiról.
A 16. század óta, amikor a források cigányokról szóltak, gyakran olyan embereket is cigánynak neveztek, akik nem születtek cigánynak, másképpen szólva nem voltak „igazi” cigányok. Ugyanakkor gyakorta nem tudták, hogy valaki cigány, vagy ha tudták is, akkor sem sorolták feltétlenül a cigányok közé. A forrásokban cigányként megjelenő emberek és csoportok nem szoríthatók bele ugyanabba a modellbe, mert különböznek egymástól identitásuk kritériumaiban.
„A fogalmi kettősség, az ellentmondások sajátos társadalomtörténeti folyamatokkal magyarázhatók, s összefüggnek a cigányok gázsósodásának és nem-cigányok cigányosodásának kettősségével, valamint az akkulturációval és az asszimilációval. A forrásokban kimutatható kettősség átöröklődött a modern szakirodalomba, s megjelenik a „ki a cigány?” kérdésben megfogalmazott definíciós problémában is. A modern tudományok is megkíséreltek választ adni arra, hogy mi teszi cigánnyá a cigányokat, s a lehetséges válaszokból többféle paradigma (bizonyításra vagy összehasonlításra alkalmazott minta) alakult ki.” (Nagy Pál)
Európai cigány paradigmák
A szakirodalomban az európai cigány történelem értelmezésének két alapvető tudományos paradigmája él egymás mellett.
1. A szenvedés- és üldözéstörténeti paradigma.
E minta szerint a cigányokkal történt múltbeli események és változások par excellence üldözési szándék következményei, a cigányok asszimiláció tárgyai. A cigány történelem elsődleges rendező elve a cigányokkal szembeni, többféle formában megnyilvánuló ellenszenv. A cigány történelem az egységes etnikai képződményt alkotó cigány csoportok környezettel szembeni ellenállásának, a külső kényszerítések alóli menekülésének története.
2. Az együttélési modellek változásának paradigmája.
Ebben az értelmezésben a differenciált, szegmentáris csoportokat, gyakran öntörvényű közösségeket alkotó cigányokat érintő események és változások a társadalmi és gazdasági rendszer belső mozgástörvényeinek tulajdoníthatók. A megvetés és az üldözés nem ok, hanem helytől és időtől függő következmény, amit a modernizációs időszakok, válsághelyzetek, nagy gazdasági átrendeződések kihívásaira új válaszokat keresve az együttélési modellek újjáépítésére való törekvés válthat ki.
„1990 óta két, egymással párhuzamos folyamat zajlik: a fokozatosan felerősödő roma etnikai reprezentáció és az együttélés új modelljének immár összeurópai léptékben felmerülő megteremtése. Mindkét folyamat ellentmondásos, s nem csak egymással, hanem a rendszerváltás folyamataival is összefügg. A kormányzati cselekvési programokban a szociokulturális dimenzió érvényesül, s a Roma Évtized programban is, amelyben meglepő módon nincsenek kulturális prioritások. Az alapvető társadalmi problémák nem változtak: foglalkoztatás, oktatás, lakhatás, egészségügy. Visszatérő történelmi momentum az általános népességátrendeződés is, amelynek fő tendenciája az 1950-es évekhez hasonlóan a leszakadó rétegek kistelepülésekre költözése46.
Ma még nem látjuk történelmi perspektívában a folyamatokat és a társadalmi átalakulás hatásait. Az 1990-es évek elején a holland K. Postma által attitűdvizsgálattal végzett interjús felmérés még azt igazolta, hogy a növekvő munkanélküliség és elszegényedés nem jár együtt.” (Nagy Pál)
„ A kelet-európai romák -miként korábban az észak-amerikai feketék- többé-kevésbé elkülönült, osztályszempontból heterogén csoportjait („rendjét”, „kasztját”) a mélyreható gazdasági-társadalmi átalakulás (Észal-Amerikában az 197-es évek elejétől megindult dezindusztrializáció, a hagyományos gyáripar leáldozása, Kelet- és Közép Európában a ’80-as évek második felétől az állami nagyipar és építőipar, illetve a mezőgazdasági szövetkezetek válságba juttatása, majd a rendszerváltozást követő felszámolása) az osztálytagozódás mentén kettéhasította: a többség mélyszegénységbe hanyatlott.” (Lugosi Győző)

Annak ellenére, hogy Magyarországon a cigányság helyzete fontos társadalmi kérdések egyike, ennek ellenére, meglépően ritkán esik szó arról, hogyan élnek a cigányok más országokban, hogyan alakul a cigány – nem-cigány viszony, hogyan értelmezik, és hogyan oldják meg a cigánykérdést másutt, különösen a környező és más volt szocialista országokban. Felhasználható-e a cigánykérdéssel kapcsolatos állásfoglalások kialakításában a nemzetközi tapasztalat? Ez aligha vonható kétségbe, hiszen mind a pozitív, mind a negatív tapasztalatok elősegítik a leginkább ígéretesnek látszó megoldások megkeresését.

A romák integrációjának 2005–2015 közötti évtizede, egy olyan nemzetközi kezdeményezés, amely a kormányokat, a nemzetközi partnerszervezeteket és a civil társadalmat bevonva a roma integráció folyamatának meggyorsítását célozza, valamint átlátható és számszerűsíthető módon vizsgálja felül az előrelépést. Jelenleg tizenkét ország vesz részt e programban: Bulgária, Cseh Köztársaság, Magyarország, Románia, Szlovákia, Spanyolország, valamint Albánia, Bosznia és Hercegovina, Horvátország, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró és Szerbia. Szlovénia megfigyelői státuszt tölt be.

A romák társadalmi befogadásának közös alapelveivel összhangban – aktívan hozzájárul a
romák többségi társadalomba való integrációjához és az esetleg fennálló elkülönítés megszüntetéséhez. Illeszkedniük kell és hozzá kell járulniuk az Európa 2020 stratégia szélesebb keretéhez, és ezért összhangban kell lenniük a nemzeti reformprogramokkal.
A nemzeti romaintegrációs stratégiák kialakításakor a tagállamoknak a következő megközelítéseket kell szem előtt tartaniuk:
• A romák integrációja tekintetében elérhető nemzeti szintű célokat kell meghatározni annak érdekében, hogy a köztük és a népesség többi része közt fennálló különbségeket áthidalják. E célkitűzéseknek ki kell terjedniük legalább a roma integrációval kapcsolatos négy uniós célra, amelyek az oktatást, a foglalkoztatást, az egészségügyet és a lakhatást érintik.
• Azonosítani kell adott esetben a hátrányos helyzetű mikrorégiókat vagy szegregált környékeket, ahol a közösségek a leghátrányosabb helyzetben vannak, felhasználva a már rendelkezésre álló társadalmi-gazdasági és területi mutatókat (pl. nagyon alacsony iskolázottság, hosszú távú munkanélküliség, stb.).
• A nemzeti költségvetésekből kellő finanszírozást kell biztosítani, amely adott esetben kiegészíthető nemzetközi és uniós finanszírozással.
• Erős ellenőrzési módszereket kell bevonni a roma integrációs fellépések hatásainak értékeléséhez, és egy felülvizsgálati mechanizmust a stratégia kiigazításához.
• A stratégiák megtervezését, végrehajtását és ellenőrzését a roma civil társadalommal, a regionális és helyi hatóságokkal folytatott szoros együttműködésben és folyamatos párbeszéd révén kell megvalósítani.
• Ki kell jelölniük a nemzeti romaintegrációs stratégiák azon nemzeti kapcsolattartó pontjait, akik felhatalmazást kapnak a stratégia kidolgozásának és végrehajtásának koordinálására, illetve adott esetben arra, hogy a meglévő közigazgatási szerkezetre támaszkodjanak.

2008-ban az Európai Unió romákkal kapcsolatos stratégiájáról tett nyilatkozatot az Európai Tanács és az Európai Bizottság az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben. Járóka Lívia, néppárti képviselőnő a közös európai szakmai felügyelet szükségességét hangsúlyozta a vitán elhangzott beszédében.
Jean-Pierre Jouyet, európai ügyekért felelős miniszter az Európai Tanács francia soros elnökségének képviseletében elmondta, hogy a romák befogadásának számos területén jelentős előrelépést hozott a július 2-án elfogadott Új Szociális Menetrend. A miniszter ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a tagállamok nem képesek dűlőre jutni a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem terén, holott ez a program elsődleges célkitűzése.
Járóka Lívia, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselőnője szerint bár jelentős előrelépések történtek annak felismerésére, hogy a mélyszegénységben élő romák befogadása az európai társadalmak közös érdeke, a tagállami programokban kinyilvánított jó szándékot nem támasztják alá a nemzeti költségvetések. “Az eddigi projekt-alapú elképzelésnél sokkal átfogóbb, a roma és nem roma társadalmat együttesen megszólító, a felsorolt területeket együttesen fejlesztő, pártokon és választási ciklusokon átívelő szakmai munka kell, melynek alapfeltétele, hogy a francia elnökség alatt előkészített egységes európai fellépés szükségességét a következő soros elnökségek is magukévá tegyék” – mondta a képviselőnő. Járóka hangsúlyozta, hogy a romák gazdasági erejének Európa szolgálatába állításához azonnali intézkedések szükségesek, mert az új tagállamok mélyszegénység sújtotta területei nem várhatnak évtizedeket a társadalmi kohézió megerősítésére. “Kell egy európai uniós stratégia, amelynek a jogi alapokat, a szankcionálás lehetőségét és új pénzügyi mechanizmusokat is meg kell teremtenie. Csak így lehet az Unió vérkeringésébe bekapcsolni az európai romákat, ezzel erősítve Európa társadalmi kohézióját” – zárta beszédét Járóka.
2011 évben Uniós mélyszegénységi térkép megrajzolását javasolja Járóka Lívia néppárti EP-képviselő. Járóka szerint az uniós romastratégia nem etnikai, hanem gazdasági és szociális szempontok szerint képzeli el a romák helyzetének rendezését.
A cigányság társadalmi integrálatlanságának és az ebből is eredő óriási munkanélküliségének a gondja, összeadódva a magas születési arányszámaikkal és a nem roma lakosság gyors fogyásával, belátható időn belül robbanással és a magyar társadalom szétzilálódásával fenyeget. Mi a helyzet a körülöttünk lévő országokban, mennyiben közösek a gondjaink ezen a téren? Az adataik között szétnézve a nyugtalanságunk csak fokozódhat, mert az Európai Unióban összefogott és a belső határaikat eltávolító kelet-közép-európai országok nagyobb részében még súlyosabbak ezek a gondok.
Jövőnk egyik legsúlyosabb kérdése a közép-európai országok roma lakosságának beilleszkedése.
A cigányokkal kapcsolatos problémák az európai egyesüléssel újra megjelentek Nyugat-Európában, olyan intenzitással, durvasággal, ahogyan azt láttuk Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban, illetve Svájcban. A cigányok a csatlakozással az EU polgárai lettek, és éltek az európai alapjogok egyikével, a személyek szabad mozgásának jogával. Ez azonban kizárólag a bevándorlási szabályok betartásával történhet, a szabad mozgás nem jelentheti az előírások figyelmen kívül hagyását, idegen országok szociális szolgáltatásainak kihasználását. A baj nem abból eredt, hogy nagyszámú cigány jelent meg ezekben az országokban, hanem abból, hogy érkezésükkel exportálták hazájuk szociális, egészségügyi és közbiztonsági problémáinak teljes vertikumát. A célországok pedig erre nem voltak felkészülve. A Bulgáriából és Romániából Olaszországba és Franciaországba vándorolt cigányokkal való bánásmód igen sok emberi jogi aggályt vetett fel. Kifogásolható, hogy több esetben nem bevándorlókként, hanem etnikumként azonosították őket; hiszen a francia belügyi államtitkár nem az illegális bevándorlók kiutasításáról beszélt, hanem a cigányok eltávolításáról. Az ilyen módon felvetődött és végül megoldatlanul maradt problémák azonban valósak és tovább élnek. A franciaországi események hatására kimondhatóvá vált, hogy a nyugatiak és a keletiek egyaránt abban érdekeltek, hogy a cigányok ott maradjanak és integrálódjanak, ahol eddig éltek: tehát ezt a több száz éve húzódó integrációs problémát jórészt a kelet-európai országokban kell megoldani. Hogy ez mennyire nem sikerült mindeddig, az jól demonstrálta a 2004-es kelet-szlovákiai cigány éhséglázadás. Meg kell mondani, Magyarországon is nagyon rosszul gazdálkodtunk a cigányok integrációjával kapcsolatos nagy tapasztalattömeggel.

Egyes vélekedések szerint a hazai cigányság társadalmi integrálatlanságának és az ebből is eredő óriási munkanélküliségének a gondja, összeadódva a magas születési arányszámaikkal és a nem roma lakosság gyors fogyásával, belátható időn belül robbanással és a magyar társadalom szétzilálódásával fenyeget. Mi a helyzet a körülöttünk lévő országokban, mennyiben közösek a gondjaink ezen a téren? Az adataik között szétnézve a nyugtalanságunk csak fokozódhat, mert az Európai Unióban összefogott és a belső határaikat eltávolító kelet-közép-európai országok nagyobb részében még súlyosabbak ezek a gondok.
A globalizáció, a transznacionalizmus, az új kommunikációs technológiák korában, melyet egyrészt a növekvő mobilitás, a gazdasági bizonytalanság, az állampolgárok képzettségének, szocioökonómiai státuszának átalakulása, másrészt a nemzetközi és nemzeti jogalkotás gyors változása, a civil társadalom szerepének növekedése jellemez, a kisebb és kevésbé használt nyelvek funkcionális hanyatlása gyorsabb, mint valaha, miközben a többnyelvűség és a nyelvi sokféleség új formái és értelmezései jelennek meg. Az Európai Unió, az Európai Bizottság és az Európai Parlament ajánlásai és törekvései ellenére az egyes országok nyelvpolitikája, a nyelvi kérdések jogi szabályozása és gyakorlati megvalósítása jelentős eltéréseket mutat. Bár a közép- és kelet-európai államok csatlakozásával új távlatok nyíltak, a kibővült unió új problémákkal szembesülhet a nyelvi sokszínűség és másság védelmét, a „kisebbségi”, „regionális”, „bevándorló”, „közösségi”, „más” és „további” jelzőkkel illetett kisebb vagy kevésbé használt nyelvek fenntartását és gazdagítását illetően. A kommunista rezsim bukását követően az új tagállamok kormányai alapvető változásokat vittek véghez a politikai, gazdasági és oktatási rendszerben, a nyelvpolitika olyan alapvető kérdései, mint a kisebbségi oktatás vagy az idegen nyelvek tanítása és tanulása ellentmondásosak, s továbbra is éles viták tárgyát képezik.
Áttekintve a régió országaiban a roma népesség iskolázásának a helyzetét, feltűnő, hogy – Magyarországon kívül – nem folyik szisztematikus munka az oktatás javításában. Jellemzően szétszórt próbálkozások vannak, továbbá hiányzik a folytonosság a projektekben. Ez azt jelenti, hogy egy-egy projekt 2-3 évig tart, aztán valami más kezdődik.
Kérdés, hogy miért nincs komolyabb és rendszeres program a cigányság oktatására, hiszen mondhatni valamennyi országban jó minőségű az oktatás. Véleményünk szerint ennek legfőbb oka az, hogy a régió országaiban sem a köztudatba, sem az oktatás irányításába nem tudatosult a felismerés, hogy a roma népcsoport, mint olyan szerves része a mindenkori valóságnak, a társadalmi szerkezetnek – nem múlékony, magától megoldódó vagy eltűnő jelenségről van szó.
Nem eléggé vált tudatossá, hogy ekkora tömegek oktatása nem fölösleges luxus, nem jótékonyság. A roma népesség hatalmas munka erőtartalékot, tehetségtartalékot jelent. Felkészítésük, mozgósításuk, kirekesztés helyett integrálásuk az egész társadalom elemi érdeke. Az oktatási programok gyengesége, szórványossága azt tükrözi, hogy az egyes országok (kormányok) még mindig nem találták meg a roma népesség helyét a társadalomban.
A szakirodalom arról győz meg, hogy a cigány gyermekek és fiatalok oktatása nemzetközi üggyé vált. Ugyanakkor nem szabad úgy felfogni, hogy oktatásuk helyzetét csak azért kell rendezni, mert az EU így kívánja. Mindenekelőtt társadalmaink érdekeiről van szó -, ezt kell fölismerni, kellő hangsúllyal exponálni.
Az erőteljesen fejlődő társadalmakban – amilyenek régiónk országai – természetes módon jelennek meg, és akár robbanásszerűen söpörhetnek végig olyan társadalmi változások, innovációk, amelyek a kiforrott társadalmi viszonyok között meg sem fogalmazódnak. Talán éppen az átalakulás adhat számunkra inspirációkat az cigányok helyzetének rendezésére.
Elengedhetetlen a többnyelvűség fogalmának, elméleteinek és gyakorlatainak újragondolása, csakúgy, mint az európai nyelvi sokszínűség megközelítéseinek kritikai elemzése.
Magyarország arra törekszik, hogy a 2011. első félévi magyar EU-elnökség végére Európának egységes romastratégiája legyen.
Orbán Viktor miniszterelnök december elején Koppenhágában úgy nyilatkozott: a magyar EU-elnökség úgy fejeződik majd be, hogy lesz elfogadott európai romastratégia, amelynek az oktatásra és a munkára kell helyeznie a hangsúlyt. A magyar kormány célja az, hogy az Európai Tanács 2011. júniusi ülésén elfogadják az Európai Bizottság által készítendő romaintegrációs keretstratégiát – ez az egységes európai romapolitika alapköve lesz, a tagállamok erre támaszkodva dolgozzák majd ki saját romaintegrációs reformprogramjukat. Budapest szerint a magyar EU-elnökség alatt érdemi, európai szintű intézkedésekre lesz szükség a romaintegrációban. A spanyol- belga-magyar EU-elnökségi trió programjában is szerepel, hogy a problémát az eddigieknél erősebb és egységesebb eszközökkel kell kezelni. A magyar elnökség arra törekszik, hogy a romák többségi társadalomba integrálása valamennyi érintett szakpolitika célja legyen. Különösen fontos szerepet játszhat ebben az Európa 2020 stratégia szociális része, ezen belül kiemelten jelenik meg a szegénység elleni küzdelem, a foglalkoztatás erősítése, az iskolából kimaradók számának csökkentése és a felsőfokú végzettségűek számának növelése. A magyar EU-elnökség az egyik legfontosabb céljának tekinti, hogy a félév végéig az érintett tanácsi formációk megvitassák az Európai Bizottság által kidolgozandó tagállami romabefogadási stratégiák európai keretét. Az eredményeket a külügyminiszterekből és európai ügyi miniszterekből álló Általános Ügyek Tanácsa összegzi, majd az állam- és kormányfők elé terjeszti, ők várhatóan 2011 júniusában vitatják meg és erősítik meg az európai romapolitika alapjának szánt keretstratégiát. Budapest aktív szerepet kíván játszani a legjobb gyakorlatok összegyűjtésében és a tapasztalatok megosztásában, áttekintené az egymással párhuzamosan futó tagállami, uniós és egyéb nemzetközi programokat. A magyar kormány támogatja az Európai Bizottság kezdeményezését, hogy az uniós források könnyebben hozzáférhetők legyenek, és szorgalmazza az ellenőrzés erősítését. Orbán Viktor szerint világosan kell látni, hogy Európában kétfajta roma közösség létezik: az egyik a vándor-, a másik pedig a letelepedett romáké. Ha Európa nem áldoz arra, hogy utóbbiak megfelelő oktatáshoz, munkalehetőséghez és életkörülményekhez jussanak, akkor belőlük is vándorló roma közösség válik – mutatott rá, megjegyezve, európai állampolgárokról lévén szó, senki sem akadályozhatja meg őket abban, hogy a kiterjedtebb szociális ellátást és a magasabb életszínvonalat ígérő államok területére tartsanak. A magyar kormány már bemutatta Brüsszelben uniós elnökségének romaprogramját; Magyarországon a romák felzárkóztatását célzó programok eddigitől eltérő megvalósításával, a pénzek felhasználásának szigorúbb ellenőrzésével, valamint a cigányság munkához juttatását célzó nagyobb erőfeszítésekkel igyekeznek csökkenteni a társadalmi és szociális feszültséget. Balog Zoltán, a közigazgatási és igazságügyi tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára rámutatott: nem szabad szőnyeg alá söpörni az etnikai problémákat, és a megelőzésre, a kiváltó okok felszámolására kell koncentrálni a figyelmet és az erőforrásokat. Kifejtette, hogy a magyar romastratégia a tanulásra, a munkára és a közbiztonságra épül. A zömmel romák lakta régiókban – ahol a nem foglalkoztatott aktív korúak aránya a hatvan százalékot is megközelíti – nagy közmunkaprogramokat kell indítani úgy, hogy a munkavállalók valódi értékteremtő munkát végezzenek – emelte ki. A romák alkotják Európa legnagyobb etnikai kisebbségét, számuk 10-12 millióra becsülhető; mindennapjaikat gyakran kirekesztettségben töltik. Mind a 27 tagállamban élnek roma közösségek, a létszámuk Romániában, Bulgáriában, Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Görögországban a legnagyobb. A romák helyzetét diszkrimináció, társadalmi és gyakran gazdasági kirekesztés jellemzi: az Európai Bizottság adatai szerint a roma lakosság körében magas a szegénység, a munkanélküliség kockázata, sztereotípiák és előítéletek élnek velük szemben. A romák és a szegények helyzetének kezelésével több európai bizottsági dokumentum és tanácsi következtetés foglalkozik. A foglalkoztatási és szociális miniszterek 2009 júniusában dokumentumot fogadtak el a romák társadalmi befogadásáról, rögzítették a romák társadalmi befogadásának tíz közös alapelvét. A franciaországi roma kitoloncolások miatt 2010 nyarán kialakult válsághelyzet bizonyította, hogy a romaintegráció nemcsak Kelet-Európa feladata, hanem az európai intézmények és a tagállamok közös felelőssége is. Az Európai Bizottság szeptemberben bizottsági munkacsoportot állított fel a romák társadalmi integrációjára fordítható tagállami és uniós alapok hatékony felhasználásának ellenőrzésére.

Összefoglalás
Zoltán Bárány: A kelet-európai cigányság című könyvében társadalomtudósként kísérletet tesz arra, hogy átfogóan elemezze a cigányoknak (romáknak), Kelet-Európa legkiterjedtebb etnikai kisebbségének korszakos problémáit, kapcsolatrendszerét a térség államaihoz és társadalmaihoz. A szerző összehasonlító elemzéssel vizsgálja a cigányság társadalmi-gazdasági és politikai marginalizálódását, illetve a hatalom hozzájuk való viszonyát hét évszázad és hét kelet-európai ország történetében. Rávilágít azokra az okokra, miért kerültek a romák állandóan a társadalmi, gazdasági és politikai hierarchia legaljára – tekintet nélkül a történelmi korszakra és földrajzi elhelyezkedésre. Zoltán Bárány megmagyarázza, miért él bizonyos nosztalgia számos romában a szocialista korszak iránt: a posztkommunista társadalmi-gazdasági átalakulás végzetes következményekkel járt a romák életfeltételeire az elmúlt évtizedben. Bemutatja a cigányság politikai mobilizálódásának következményeit, a nemzetközi szervezetek és a cigányszövetségek kormányokra gyakorolt hatását.
Gergye Eszter
Pécs, Vasvár
2011-06.09.

 

 

Szemenyei falunap.